Heincz Balázs

Tegnap megnéztük a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon a Traviatat. Az előadás a Budapesti Nyári Fesztivál keretében került megrendezésre, Miklósa Erika és Giuseppe Filianoti főszereplésével. A végén vastaps, ahogy azt kell, egyszerűen csodálatos volt. Mivel a szigetre nem lehet behajtani, és a parkolás mocskosul drága (1500 Ft/óra), ezért a Nyugati téren parkoltam és onnan a jó öreg BKV szolgálatait igénybe véve jutottunk el az előadás helyszínére. Amit történetemhez tudni érdemes a Budapesti Nyári Fesztiválról az az, hogy Budapest Főváros Önkormányzata szervezi, mentorálja és fővédnöke maga Tarlós István. Persze több más támogató és résztvevő szervezet és intézmény részvétele mellett. Az előadásnak megközelítőleg 3/4 11-kor volt vége, és a 26-os buszt még láttuk elmenni a szemközti megállóból, félig üresen, amikor a színház kapuján kiléptünk. Ami megdöbbentő és a szervezetlenség csúcsa az csak ezután következett. A menetrend szerint a következő és egyben az utolsó járat 11:07-ko...

...egy húzós fárasztó nap után, amikor már mindenki alszik, csak Én vagyok fent meg a lap topom, a félhomályban elmerengek dolgokon. Dolgokon amelyek nem feltétlenül fontosak. Este tizenegykor amúgy sem akarom feltétlenül megváltani a világot, - de ezek ott motoszkálnak agyam szövevényes tekervényhálózatain, kósza elektronok formájában. Mint az energiatakarékos izzó, amelyet ha lekapcsolunk még jó ideig pislákol. Ilyenkor jön az, hogy a gondolatokat formába kellene önteni, leírni vagy valami. Részben azért, mert nem hagynak békén, és így nem fogok tudni elaludni, persze a borzalmas éjszaka után másnapra elfelejtem őket, de éjszaka piszkálni fognak. Részben pedig azért, mert a gondolatok érzések fontosak. Számomra és azoknak akik lélekkel rendelkeznek mindenképpen. Ez az egész úgy kezdődött, hogy nagy zenészek műveit hallgattam munka közben egy megosztó portálról. Gary Moore, Pink Floyd, Genesis ...stb. ettől általában jobban megy a munka, és kicsit ki is kapcsolok. Sokszor van ez...

Furcsa világban élünk. Egy világban ahol, a normális, az elvárható számít különlegesnek. Hősnek nevezzük azt aki emberi, aki tisztességesen dolgozik, gyermeket nevel, egyszóval tisztességesen él. Hős az aki gyermekét, férfi létére, be tudja pelenkázni, és ne adj' isten meg is teszi? - vagy az aki meg tud főzni egy tál ételt, bevásárol? - vagy tízórait készít iskolás gyermekének? - vagy elmosogat, vagy kitakarít, és betesz egy mosást a mosógépbe? Ettől válik hőssé egy férfi? Tényleg? Ezek a dolgok jórészt olyan hétköznapi feladatok, amelyeket akkor is meg kell tennie egy férfinak, hogyha egyedül él. Természetesen nem a gyerekekkel kapcsolatos részek. Tudom, látom, hogy a társadalmi szerepek szépen lassan felborulnak ezzel torzulva a több évezredes identitást amely már-már a génjeinkbe ivódott. Mármint, hogy a nő háztartást vezet, és gyermeket nevel, a férfi pedig megkeresi a mindennapi betevőt. Ez ma már csak sztereotípia, hiszen van olyan nő aki karrierje, munká...